6. David44 (Talk, Run)

Minden listának meg van a maga kakukktojása. Nálunk talán ő lehet az. De nem is azért, mert elütne az átlagtól, olyan stílusban keresné a kenyerét, ami nem a megszokott, vagy nem a mi játszóterünk lenne. Hanem azért, mert irtó későn, az utolsó utáni pillanatban futott be. Nyilván az idő neki dolgozott, amit a helyezés is jól mutat, de 'az izlandi Troye Sivan' David Olaffson teljesen rászolgált erre. Ha csak tehetnénk még ötvenhatodszorra is felfedeznénk őt, és ugyanúgy örülnénk neki mindannyiszor. Helloszia az év legnagyobb találásának, és ki jön velünk Izlandra? Ott vagyunk már? 

 ---

5. The Hour (No One's Going To Heaven, Answer)

Unjuk a banánt? Tele a hócipőnk a megszokottal? Utáljuk a hétfőt? Legszívesebben szét is kapnánk egy autót baseballütővel, ha tehetnénk. Ha igen, igen, igen, és igen, akkor ezt az előadót nekünk találták ki. Élesen, karcosan, hol hiphoptrapolosan, hol alt r&b-sen, de a the hour eskü messze a legjobb fegyvered és ellenszered lesz az életre, a gondbajokra, amik éppen megtaláltak jól, de hatványozottan. Nekünk ő is volt az 2016-ban. Meg a zenéi, amik lehet nem is olyan könnyen fogyaszthatóak, vagy mesélősek, de néha ilyen is kell. Jó is ha van, vannak ilyenek, meg volt ez a maszk mögé burkolózó énekesünk. Aztán jövőre ugyanitt (...)

 ---

4.Snø (Sunrise)

Érdekes a cím után ezzel jönni, de véletlenek márpedig vannak. Hiszen, ha ezt a dalt most JB szerezte volna, biztosan megőrült volna érte a zenepiac. Vagy legalábbis a hallgatóság fele. De mivel nem ő, hanem egy eléggé ismeretlen finn írta meg, és énekli, - legalább olyan szinten, mint ahogy a fent említett szokta -, így csodák csodája nem lett belőle emberméretű buzz és hype, senki se tud róla vagy ismeri igazán. Persze lehet pont ettől válik igazivá meg szerethetővé az egész. Közvetlenebbé, sztárallűröktől mentesen, ahogy azt te is csinálnád, ha egyszer beleállnál (...)

Az elmúlt évekből kiindulva ahhoz hatalmas csodának kéne történnie, hogy az erősebbik nem ne képviseltesse magát valaki által és valamilyen zenei formában legjobbak között az év végi elszámolások során.

Két éve és tavalyelőtt ott volt a kiwi aranyifjú The Kite String Tangle, tavaly pl. az ugyancsak aussie, Jarryd James vitt mindent, és oké eláruljuk, most is olyan előadók sorakoznak a legjobb kilencben, akikért már megérte ez a húsz tizenhat. És akik között nem lehet ott, de azért odatartozik Astronomyy is.

A londoni énekes, aki kicsit olyan zeneszellem az iparban, hol van, hol nincs. De amikor van, és kiad valamit, akkor azzal rendre nagyot gurít. Ezért is szeretjük, most, és már régóta. Na meg azt, ahogyan az r&b-t saját képére varázsolja, mindig úgy, hogy abból sose legyen elég. Ne is, lesz még rajta kívül vagy kilenc.* the show goes on*

3. Zealyn (Sleep On It, Overwhelmed)

Avagy mivé lesz az egykori American Idol, aki a másik utat járja, a nehezebbiket, és aki nem áll be a többiek után a tornasorba. Hiszen Angie Miller onthatná a rádióknak direktbe a lakossági popzenét, mert őt is magával rántotta és felszippantotta a mainstream piac. De nem, inkább azt mondta, kösz nem. Meghagyja másnak ezt a feladatot, ő helyette csinál olyat, amiben igazán otthonosan mozog. Lásd alternatívabbat. Mint amilyen az éjszakai műszakok himnusza volt 2016-ban, a Sleep On It (...)

 ---

2. Ofelia K (Killing Me, Bad Boys)

Ha azt mondjátok 2016, és csajpop, akkor mi úgy válaszolunk: Ofelia K. Ő is a legfaszább dolog, ami történt és történhetett idén a női popzenében. Valahol e miatt, miatta is érdemes bele menni abba, hogy miért is van jelenje, és jövője a stílusnak a maga nemében. Egyszerű és nagyszerű, lehet egyáltalán lehet nem szeretni? Bármiféle színezés, filterezés nélkül mutatja be, hogy milyen is az, amikor valami csak úgy működik, csak úgy magában. Sokszor nem is kell túltolni, hanem csak hagyni kell úgy, ahogy az van jól  (...)

---

1. Maggie Rogers (Alaska, Dog Years)

Pharell sírt, mi meg először nem is értettük min is pontosan. Aztán egy-két visszahallgatás után már csak leesett. Mégpedig, hogy folk(os)pop régen szólt már így, ilyen tisztán, egyedülállóan, közvetlenül, mint ahogyan azt a new yorki diáklány szakmázza sajátosan. Ő is lett 2016 legjobb női előadója az npzn szerint, ami valahol nem is volt kérdés soha. Két dal idén, egyik jobb, mint a másik, és hisszük, reméljük ez még csak kezdet. Sőt ha már díjak, akkor az év egyik nagyon nagy felfedezettje meg gyöngyszeme trófeát is neki adnánk. Azt pedig talán mondani se kell, de biztosan hallani fogunk még róla (...)

6. Stalking Gia (Second Nature, Young Diana)

Júliusunk története. Ergó akkor kezdődött minden. Akkor is találtunk rá, a zenepályán egy ideje már szerencsepróbálkozó Stalking Giara. Na meg erre a dalra, az ő dalára, amitől aztán hangosak voltak azok a nyári nappalok, az esték meg még a szomszéd háza is. Persze azóta sem eresztett el minket. Meg igazán mi se őt. Bár nehéz is lett volna. Az egész olyan calm, poolside pop, meg szőnyegen elterülés. És akkor háromra együtt: We'll keep on, keep on, keeping on (...)

 ---

5. RALPH (Something More, Busy Man)

Valahol igaza lehet Ralphnak, aki arról énekel itt, hogy az ember soha se de nem elégszik meg azzal, ami van, van neki éppen ott és akkor. Hanem vagyunk olyanok, mohók, hogy többet és többet, esetleg jobbat akarunk állandóan annál, a pillanatnyi állapotnál. És valahonnan nagyon ismerős is ez, hiszen ugyanez pepitában a helyzet a dalával, meg velünk. Mindig többet és többet akarjuk hallgatni, vissza meg vissza. Bár jobbat viszont azért nem kérnénk. Tökéletesen kitalált muzsika ez így is, csettintgetős, fun, hahaha (...)

 ---

4. Ana Zimmer (Underwater, Young and Brave)

A legjobbak között a legkedvencebb. Ha csinálnánk is egy külön listát a nagy csókosokról, akkor ennek ott egyszerűen nem lenne ellenfele. Nagyon meg is kajáltuk ezt az egész francia énekesnő vagyok, és amúgy tudunk ilyen zenét is, mint amilyen ez itt. A bibi csak az, hogy évente egy fut be az énekesnő, Ana Zimmer konyhájából, pedig ilyen ritka finom popzenéből több is elférne a piacon. De ne legyünk telhetetlenek. Van még ott, kell lennie, ahonnan ez is jött, vagy a tavalyi Young and Brave (...)

9. Sofi de la Torre (Flex Your Way Out)

Pop? Alt-pop? Indie-pop? Egyik se? Vagy mindegyik? Nem-nem, ez kérem pop done right. Ahogy azt a spanyol előadóművész a dalait hashtageli, és válaszol így, ha kérdezik tőle milyen zenét csinál már. És van is ebben valami, mert annyira nem hétköznapiak, kreatívak, egyéniségek, hogy képtelenség is lenne bármi mással összemosni őket. A FYWO is ilyen, álmunkból felkeltve is rávágjuk ez ki, csak ő lehet, csak tőle, aki úgy is simán beírta magát az évzenekönyvbe, hogy több dalt nem is nagyon készített az idén. De valakinek ennyi is elég (...)

 ---

8. Nakita (Where Are You, Second Chances)

Ha Lorde indie-popban utazna, akkor az valahogy így is festene. És nem is olyan rosszul. De ha már ő nem csinálja, akkor itt van nekünk a talán még 18 sincs új-zélandi Nakita, és meg is teszi ezt a szívességet helyette. Akiről igazából lehet nem zengtünk ódákat itt a blogon, viszont ettől még irtó nagy liblingünk lett húsz tizenhatról. Nem is cserélnénk le senkire a listában, reméljük hát nagyon, hogy összefutunk még a jövőben. Legyen úgy. Úgy is kell lennie, ha van egy pici igazság még ezen a földön  (...)

 ---

7. LÉON (Think About You, Liar)

Egymillió hang közül is. Lotta Lindgren hangját egymillió hang közül is felismerjük. Vagy mondhattunk volna többet, sokkal többet, de igazából a lényegen mit sem változtatna. Az északi zeneimport legújabb kincse ez a svéd énekesnő, aki már tavaly is a legjobbak között kapott helyet (Tired of Talking), és most is itt, itt van. Persze ezt csak is magának köszönheti, meg azokért szép popballadákért, soul nótákért, amikkel bármikor bekopoghat hozzánk, mert mindig korrumpálhatóak vagyunk (...)