képzeletben már sok előadót, dalt helyeztem el az éppen aktuális fifa soundtrackekre. itt, az oldalon is volt nem egy, kettő, akikről írtam, hogy szívesen hallgatnám vissza, játék előtt vagy után. ez vagy bejön, vagy nem, inkább nem, de mikor aztán visszaköszönnek az olyan jó. legutóbb például a még…
hogy én mit fogok csinálni október másodikán. azt hiszem ezt a dalt fogom még hallgatni, nem is egyszer. jövőbeli #np meg is szavazom, erős igennel. mert egy banda van 2016-ban, ahova betársulnék továbbra is (meg közbe esz a méreg, hogy nem én alapíthattam), az ők, a Noréll, dánia legígéretesebb, és…