sia te vagy az? nem. nagyon nem. mert ők a Vaults. akik megint valahol és valahogy el lettek felejtve.egyelőre, aztán lehet ahogy minden a helyére kerül, ők is célt találnak. kvázi betörnek a zenebizniszbe. robbantanak egy nagyot, ennél is nagyobbat, mint a samsung mobilok töltői és már ez fog folyni a vízcsapból. bár, hogy ez miért nem történt meg eddig, az nagy homály. pedig a midnight river legalább akkora zenecsoda, amit éjjel-nappal kéne adni, megosztani, lájkolni, és még az se lenne elég neki. úúúúúúú
hogy akarok- ennél többet, vagy jobbat? dehogyis. RALPH csak te kellesz. meg ez a master of none ihlette something more. ami elsősorban abból építkezik, hogy manapság mennyire a címnek vagyunk alárendelve. ezt követjük, megszállottai vagyunk, és nem elégszünk meg azzal, ami van. mitöbb ez a fajta személet totálisan elirányítja a figyelmünk a fontos, és jó dolgok elől.
ezdeszép, meg igaz. miközben a dal tartalmi háttere mellett a csomagolást is csak zabálni lehet. csettintgetős, hahahaha, picit diszkós, de nagyon pop, és nem utolsó sorban évzene-gyanús. szuperséges.
Raffa Weyman még tavaly debütált, azóta szárnyakat bontogat, már EP-re is gyúr, szeretne kis halból nagy lenni, és bemutatni, mert vele is számolni kell a zene jövőjében, a jövő zenéjében, 2016-ban, és tovább. mi drukkolunk, hogy sikerüljön neki. bár az ilyen fantasztikus dalok után nem nehéz.
a rádiónak már régen lefőtt a kávé az én olvasatomban. nem úgy mindenestül, csak zeneügyileg vagyunk más hullám, frekvenciahosszon. a hazai helyzet meg csak olaj a tűzre. de belemenni tök felesleges, az egészet csak oda akartam elvezetni, hogy bár nem sokat szörfölök rajta, csak remélni tudom valahol, hogy annyira nem mentek el otthonról, és még sincs senkiháziak kezében a rádiózás, ergó Katelyn Tarver dala meg úgy szól sokat és sokszor belőle, ahogy az meg vagyon írva. mert ez az igazi rágógumi száz százalék pop, ennek meg biza létjogosultsága van ottan. amúgy meg tényleg arról jutott eszembe, miután már nem mai darab, hogy tisztára időmilliomos is vagyok ezen a hétvégén, szóval mi is szólhatna ennél aktuálisabban?
dalok, amiktől leadsz pár évet meg utána kicsit minden jobb lesz fejezetünk újabb részében Dagny tegnap megjelent minialbumán csücsülő too young mutatkozik be. helloszia. shame on us.
We are young to feel this old and We are too young to feel this old
na ilyen is egy hamisítatlan kornak meg gondbajnak hadat üzenő himnusz, még ha kicsit túlzok is és alapvetően nem erről szól a dal, hanem a kapcsolatokról- ugye blah. de az elfogultság beszél belőlem. beszéljen is. hisz a norvég (!!!észak, figyeled!!!) énekesnő nem először ejt zeneszerelembe, teszi magáévá a napokat, meg azokat a dallamokat, amiket a bajusz alatt suttogunk el, csak mert, eszünkbe jut, olyan a hangulatunk.
anno a blackbeat tette, most meg ez. jöjjön is az az ultraviolet ep akkor már, mert állatira kíváncsi vagyunk rá, ezek után főleg. de előtte még egyszer ha lehet...
a zenét a zenének kell eladnia. fakt. de van, hogy mégis az egy klipnek sikerül. ami, most pont meg is történt Thomston új dalával, meg velem, velünk. hiszen a float jött, látott, de első fülre nem igazán győzött meg audio formájában. nem volt rossz hozzám, sőt az előadó munkásságát is ismerem régóta, de nem aratott sikert, gondoltam nagyobb durranásnak a float-ot annál, ami.
viszont az MV-t látva, azokkal a természetpornós képkockákkal annál inkább lekenyerezett. persze most már, neki köszönhetően, anélkül is bőven jól muzsikál, és működik.a klip kellett, hogy újra egymásra találjunk, jobban megismerjem azt, az értékeit, a szépségét, szóval örülök, hogy megnéztem akkor és ott. így minden jó, ha jó a vége: a suttogós, titokzatos férfi lapsley új dala igaz csak második esélyre, de azért megtalált.
hogy is szokták mondani. jobb később, mint soha. mehetnékem is lett tőle, előre, valahova, el innen. utoljára gemini - time to share-je adott hasonló löketet, hogy felcsapjak wannabe willifognak. irány, ez meg legyen az aláfestése az utazásoknak.