note to myself: zeneblogot kezdeni csak jó zenével lehet, ilyen karcossal-olyan élessel, hogy mindenki felfigyeljen rá. meg mondjuk az erős kezdés semminek se árthat.

cserkészbecsszó, legközelebb biztos így is fog történni, de most ezt a jótanácsot magasról lepattintva nyitom meg a sokalkalmas zenei játszóteremet a világhálón egy tipikus indie NÁNÁNÁNÁ-É szerzeménnyel. az elkövető a brightoni négyfős the dubarrys, akik különösebben nem is mondanak sokat elsőre, de annyit biztos - előre vetítve a blogkoncepciót, hogy ez az oldal inkább róluk, a (most, még) kicsikről, mint sem a nagyokról fog szólni. a mennyiség itt lemondhat, a rádiófrekvenciák so 2000, dalcelebek meg hát kíméljenek. 

a sztorink? hirtelen nem is tudom hol jött velem szembe először, de valamikor még az idén történt, és azóta is állandóan a sarkamban van (pedig nem is petinek hívnak). tényleg ízléses, emberi ésszel képtelenség utálni, és bármilyen hangulatra ajánlott.

kezdjük is hát velük, lecgóság.