a szélső naphoz egyre csak közeledve, de oda még meg nem érkezve a lehető legjobb megoldásnak tűnik előkapni ezt a minap megjelent ritka finomságot. meghallgatni azt, egyszer, kétszer, sokszor, hogy egy kicsit elviselhetőbb legyen az előttünk álló utolsó nap a hétköznapokból. a girl like me-ban…

sok mindent hiányolok a tavalyi évből zeneileg (persze ez nem húsz tizenhatnak az oltása, csak egy megjegyzés), de talán a legjobban azt, amit az oh wonder végigvitt és kitalált. azzal, ahogy majd egy éven keresztül minden hónap első napján egy dalt hoztak magukkal, tettek ki, mutattak meg, amik…

előadók, akiknek üzenjük, hogy aztán tessék soha semmi pénzért abbahagyni, letenni a lantot, vagy csak eltűnni, mint a kámfor örökre, örökkön-örökké. meg előadók, akik nélkül - így - szegényebb a zenei paletta. még ha nem is mainstream szinten (egyelőre), de bizonyos körökbe, rétegelve, egy/az…

ha egy zenével kéne jellemezni most ezt a vasárnap délutánt, vagy a vasárnap délutánokat, akár az összeset, akkor nem is kereshetnék ennél jobbat. és ami a legjobb benne, nem is kellett keresni. hiszen a crvvcks house muzsikája egyszer csak felugrott random, a semmiből érkezve, váratlanul került a…

a dalok, amik nem jönnek házhoz. legalábbis nem emlékszünk rájuk, hogy mikor kerültek oda, kopogtak be egyáltalán. de mégis velünk vannak, mintha mindig is velünk lettek volna. és ez talán nem csak a dalokra húzható fel, hanem az előadókra is igaz. lásd az Aquilot, akikről tényleg nincs semmi…