dalok, amik nem várhatnak holnapig. jöjjön is most egy, egyenesen a jövő hét (f)elé. ami nem várhat, még akkor se, ha holnap, hétfőn is biztosan meghallgatjuk majd. és aztán ugyanazt fogjuk érezni, hogy mit is? bájosságot, vidámságot, határtalanságot, szabadságot, és boldogságot. ezt így egyszerre mind. mert, ha vannak olyan zenék, amiktől meg kell mozdulnod bárhogyan se szeretnél, akkor a trampoline az a fajta, ami meg megcsinálja a napodat, és valahol indokolatlan jókedved támad tőle, akár közben, akár csak utána. 

köszönhetően ennek a londoni bandának. a kero kero bonitonak. akik legújabb dalukban, igen, ott figyelt már a múlt havi zene elszámolási időszakban, olyan parádésan és sallangmentesen ötvözik a nyolcvanas évek szinti popját a kilencvenes évek house popjával meg a japán popot némi rappel megtoldva, hogy azt komolyan fülorgazmus hallgatni. de talán a műfaji boncolgatásokon túl az egésznek az erénye oda vezethető vissza, hogy nagyon filteres, színes, szagos. ergó a dallamtapadás megtestesítője. ha valamiért kitalálták ezt a fogalmat, akkor ezért lehetett.

roppant addiktív, konfettivel gazdag, ugrálásra ösztökélő, nagyon el tudom képzelni a diszkógömbök mellé, de gondolom nem vagyok vele egyedül. mondjuk, nem is feltétlenül a rádióba helye, annál sokkal szerethetőbb, és tényleg olyan, amiért félreteszed a gravitációt, meg csak magadnak akarod, hogy senki más ne tudjon róla. és még véletlenül se hallgassa senki rajtad kívül. de ha már úgy történt, hogy nem így történt, hát mindenki vesse magát gyorsan erre az elsőre ártalmatlan, cuki, koffeintartalmú KKB slágerre. jelige eladó trambulint vennék, vagy egy koncertjegyüket, ahol sarah perryvel jumpjumpjumpolhatnék.

Even if you're falling, OK/ There's a trampoline waiting for you/ You just have to believe.