3. Zealyn (Sleep On It, Overwhelmed)

Avagy mivé lesz az egykori American Idol, aki a másik utat járja, a nehezebbiket, és aki nem áll be a többiek után a tornasorba. Hiszen Angie Miller onthatná a rádióknak direktbe a lakossági popzenét, mert őt is magával rántotta és felszippantotta a mainstream piac. De nem, inkább azt mondta, kösz nem. Meghagyja másnak ezt a feladatot, ő helyette csinál olyat, amiben igazán otthonosan mozog. Lásd alternatívabbat. Mint amilyen az éjszakai műszakok himnusza volt 2016-ban, a Sleep On It (...)

 ---

2. Ofelia K (Killing Me, Bad Boys)

Ha azt mondjátok 2016, és csajpop, akkor mi úgy válaszolunk: Ofelia K. Ő is a legfaszább dolog, ami történt és történhetett idén a női popzenében. Valahol e miatt, miatta is érdemes bele menni abba, hogy miért is van jelenje, és jövője a stílusnak a maga nemében. Egyszerű és nagyszerű, lehet egyáltalán lehet nem szeretni? Bármiféle színezés, filterezés nélkül mutatja be, hogy milyen is az, amikor valami csak úgy működik, csak úgy magában. Sokszor nem is kell túltolni, hanem csak hagyni kell úgy, ahogy az van jól  (...)

---

1. Maggie Rogers (Alaska, Dog Years)

Pharell sírt, mi meg először nem is értettük min is pontosan. Aztán egy-két visszahallgatás után már csak leesett. Mégpedig, hogy folk(os)pop régen szólt már így, ilyen tisztán, egyedülállóan, közvetlenül, mint ahogyan azt a new yorki diáklány szakmázza sajátosan. Ő is lett 2016 legjobb női előadója az npzn szerint, ami valahol nem is volt kérdés soha. Két dal idén, egyik jobb, mint a másik, és hisszük, reméljük ez még csak kezdet. Sőt ha már díjak, akkor az év egyik nagyon nagy felfedezettje meg gyöngyszeme trófeát is neki adnánk. Azt pedig talán mondani se kell, de biztosan hallani fogunk még róla (...)