dalok, amik jönnek, látnak és győznek. meg olyanok, amik mintha mindig is velünk lettek volna. és időtlen idők óta élnének velünk együtt. mert már senki se tudja mikor érkeztek, egyszer csak itt voltak, de az biztos, hogy sokáig maradnak még. ilyen álmokba ringatóan, ahova gőzöd sincs mikor kerültél, bár nem baj, az ébredés az várhat. várjon is, hiszen amíg csak lehet, mi nem szeretnénk ebből felkelni, és visszatérni a valóságba. 

szépséges is az egész, ahogy a csillagok közé lő fel és érzed úgy magad tőle, mint ha a fekete lyuk közeli bolygóra parkoltak volna le, amikor az idő csak megy, megy, és megy, hogy nem is tudod, közbe meg. de talán ez a különleges élmény (zenei interstellar), csak azoknak lehet új, meglepetés, akiknek eddig valahogy, valamiért kimaradt az életükből a vallis alps. hiszen az aussie banda egyszer már ezt a kártyát eljátszotta nekünk.

picit több mint két éve is ennek, hogy a banda leszállította 2014 egyik legjobb középlemezét (ep). ahol majdnem pontosan olyan dalok kaptak helyet, mint amilyen a minap megjelent fading. a párhuzamot már csak azért se vettük komolyabbra, mert azért az érezni, hogy az ep dalok sokkal futurisztikusabbak, chillebb, végtelenbe és tovább elkalandozó nóták voltak. persze ez nem jelenti azt, hogy most aztán az új dallal más főztek volna ki vallis alps konyhájában. 

hiszen a canberra-i Parissa Tosif és a seattle-i David Ansari alkotta zenei duó fadingja is olyan egyedülálló, felvillanyozó, eksztatikus potenciális sláger, amit tényleg nagyítóval kell keresni a kortárs zenei palettán. ergó, szerencsére, és a legnagyobb megelégedésünkre semmit nem kopott a szellős, kissé nosztalgikus, gyönyörű festményszerű vallis alps feeling. ami pedig a legjobb az egészben, hogy már csak párat kell aludni, na jó annál többet, de 2017-ben új anyagokkal, egy ep-vel is fog jelentkezni a páros. legyen hashtag 2017team, nagyon várjuk.

a fading bravúros ízelítő az elé, meg abból. de ott vagyunk már?