emlékszem, elsőre nem adott ennyit, vagy váltott ki belőlem ilyen hatást, mint pharellből, - aki csak azért ült be oda, hogy meghallgasson egykettő diákot, akik később szeretnének nagyban is foglalkozni a zenecsinálással, ha már tényleg nagyok lesznek. de aztán mégis megragadta a fülem, hogy van ebben valami, ebben a Maggie Rogers dalban, ami olyan leírhatatlan. zónakizökkentő, lágy, kellemes, és közben megmozgat, de belülről.

sok mindent ad, de talán a legtöbb gondolat, az csak utána esik le, jön ki rajtad. ilyen érzések, olyan élmények. amíg hallgatod, egyszerűen nincsen párja. kibaszott pure gold az egész, ahogy maga maggie is. de el ne rontsátok a csajt, maradjon ilyen könyörgöm, ez ő,az övé. az meg durván durva, hogy egy/a student megcsinálta az év legállatibb folkzenéjét. WOW.

ami még fantasztikusabbá teszi a dalt, hogy maggie már előtte feltöltött néhányat a hálóra (még 2 éve), amik egy az egyben folkzenék. olyan igaziak. amikkel baj nincs, azonban az alaska (nem folk) mégis más azokhoz képest. komplexebb, inkább alternatívabb, chillout libabőr. több apró kiegészítő jelenik meg, a hangjátékkal pl, amikkel stílusosabb, maggiesebb lett az előzőeknél, sokkal. a fejlődés füllel hallható, de ha ez nem is érdekel, akkor csak elég hátradőlni, és fújni egyet. érezni a levegőt, amit lehet nem akarsz.