NPZN

októbert, zenéjéről

2016\10\31

photo-1475818413317-9367409f204a.jpg

balra nézek halloween, jobbra meg diwali. ünnepel is az egész világ. ki ezt, ki azt, ki ezért, ki azért, de mindenki valamit. az október már csak ilyen. annak a vége főként. mert hát lassan vége. szomorú szmájli helye.

de hogy mi sem maradjunk ki semmiből, még ha fentieket mellőzve is (bár a diwali az egész világ legklasszabb ünnepe evör), megkíséreljük a magunk módján lezárni ezt a hónapot. mi mással, mint havi top-class muzsikákkal. erősen szubjektíven. annál is nagyobb kanállal merítve. habár sokszor tényleg az az ember érzése, hogy száz felé szakadna se tudna ott lenni, mindenhol, mindent hallani, pont akkor.

jöjjenek a tények. a tizedik havi listázás harminc évzene gyanús dalt vonultat fel. köztük ígéretes debütálókkal (david44), nagy visszatérőkkel (wet), északiakkal, csomó epvel, szóval ez a hónap se arról lesz emlékezetes, hogy itt járt, és forgatott nálunk az indiai filmélet, azon belül is bollywood legnagyobb sztárja, csillaga és királya. jut eszembe ep, a gladesé meg elmaradt, oh shit, de legalább lesz mi jóval kezdeni a novembert. majd fogjatok szavamon. 

addig viszont gyere október, és mutasd mit adtál, hoztál el nekünk. a hajtás után egy majdnem két órás mix foglalja össze ezt a 31 napot. sok olyan dallal persze, akikről még nem esett szó, de azokkal is a soraiban, akikről írtunk már. ennyike. legyen valami ♫♪♫♪♫♪♫♪♫♪♫♪♫♪♫♪♫♪♫♪♫♪. és még annál is több.

Szólj hozzá!
Címkék: lista havizene
süti beállítások módosítása