dalok, amik óriási gyöngyszemek. és ha egyet is akarsz közülük ma megcsodálni, akkor tényleg ez legyen az. cím szerint a pushing you away, amit egy brooklyni énekesnő szerzett csak így legelső nekifutásra. és hát wohooo. nyilván a jó kezdés soha se de nem árt semminek és senkinek, megdumáltuk már, de azért debütálás és debütálás között is van különbség. na a Freda Jamesé olyan, amit nem hiszel el. csóválod a fejed, hitetlenkedsz egy csöppet, és csak mutogatsz a levegőbe, bele a semmibe, mondod azt, hogy this is my girl. 

mert ezt ránk szabták, egyszerűen nekünk találták ki. bemutatkozásnak úgy tökéletes, ahogy van, és nem hogy hármat, de még egyet se tudunk megemlíteni az elmúlt időszakban, ami ennyire vitte volna a prímet. meg simán átlépett a hónapok változásán, mitöbb bármilyen hangulat státusznak fittyet hányva, azt felülírva szólt volna konstans, akadt volna be végtelenítve. és most tényleg nem a kliségenerátor beszél belőlünk. el is vagyunk csábulva, le vagyunk kenyerezve, mint nyugdíjas a karácsonyi erzsébet utalvánnyal. 

tiszta arany, de ez nem csak egy pillanatnyi állapot, ami majd egyszer el fogy. ez a discos-darkos pop kitartóan pörög és forog, úgy, hogy nem kell egyszer se kérdeznie. pedig vattacukorféle a pushing you away is, de amikor hallgatod egy ezredmásodpercre se zavar, vagy üti fel a fejét. a természetességével, a már felhozott tisztaságával, és akár a könnyedségével nagyon gyerekjátékká teszi az előttünk álló feladatokat, azoknak a kivitelézését. és hiába hétvége (már akinek), mi maradnánk tisztelettel. Freda hangja most a mi hangunk is. irány a lebegés, a céltalanság, a semmittevés műszakjai.