Ez nem Hollywood. Vagy éppen Bollywood. Nem is a vászon, az előttünk ott a mozikba. Itt, ugyanis a nők indulnak még a legnagyobb szerepekért is. Üdv hát a zeneéletben, ahol igen, vannak énekesnők, akik királynők, sztárok, akik meg nem, azok még lehetnek.

Ahogy az igaz arra a kilenc női előadóművészre, akikért az npzn az idén odáig és odáig, meg odáig volt. Persze ellenkező esetben, már ha ennyire nem jönne be nekik az élet, mi akkor sem eresztjük el őket. Ahhoz bizony túl sok zeneszerelmet okoztak. Mint a londoni, - még csak - 18 éves Liv Dawson.

Meg többek között az ő szakítászenéje, ami túltúltúlfiatalsága ellenére is olyan mankó, hogy mi kapaszkodunk bele. Beszél helyettünk, mesél nekünk. Gyönyörű, mert ugye lehet ezt mondani egy dalra. Ha nem, akkor miatta. És ez csak egy, a többiek még most jönnek. A kezdésekbe. 

3. LANY (Where The Hell Are My Friends, pink skies)

Vannak ezek a szezonális zenék, amik akkor és ott tudnak csak igazán élni, egybeolvadni az időjárással, a körülményekkel. Lásd a nyári hónapokat, amikor az utazásokhoz, nyaralásokhoz, vagy pihenésekhez nem mindegy milyen az aláfestő zenénk. Hiszen oké, legyen gondtalan, határtalan, ultrahabkönnyű, de azért szóljon is valamiről. Hát a LANY ennek a sikerreceptjét főzte ki a konyhájában, megalkotva ezzel a nyár soundtrackjét, és egyben az év egyik legjobb ep-jét is. Húsz tizenhat legindiebb bandája (...)

 ---

2. Terror Jr (Sugar, Trippin)

Igen eltaláltad, ők azok, akik bemutatkozásuk évében dalaikkal nemes egyszerűséggel beárazták cakkumpakk az összes rádiós slágert. Még úgy és azzal együtt is, hogy a női énekes személye a mai napig rejtély. Száz és egy millió cikk született is erről, hogy ki lehet, de ahogy a banda háromnegyede vallja inkább a zenéik legyenek az elsők, ne pedig az, akitől, akiktől érkezik. És felőlünk oké, ha ez így is megy. Márpedig hasít, virágzik a biznisz, a poporgazmust fullra kimaxolva, egy ep-t is kiadva az év egyik legjobb együttesévé váltak (...)

 ---

1. Noréll (Howl, The Great Escape, Damage Done)

Egy dal attól jó, hogy nekünk szól, rólunk, és olyan, mintha csak mi írtuk volna. Egy banda viszont attól jó, válik a legjobbá a szemünkben, a fülünkben, hogy mi nem lehetünk benne, vagy részese annak. Maximum csak a hallgatói, rajongói, pedig hát mennyire állati is lenne odatartozni. Na 2016-ban egy együttes volt, amit bárcsak mi találtunk volna fel, és dolgoztunk is volna össze ezekkel az arcokkal, pontosan ilyen stílusban. Ők a Noréll, Dánia legkirályabb, potenciálisabb feltörekvő hármasa, akiktől mindig lányos zavarunkba jöttünk, ha csak Marie tigrishangján kezdett el énekelni valamit. Három dal összesen, amiből hirtelen nem is tudunk választani. Az összeset kérjük (...)

6. Wet (The Middle, All the Ways)

Már majdnem az év legnagyobb visszatérésének kiáltottuk ki, aztán eszünkbe jutott, hogy igazából el se mentek, és már az év elején is velünk volt a wet. Ami nem jelenti azt, hogy annyira elfeledkeztünk volna a brooklyni bandáról, egyszerűen csak kibaszott jó érzés volt újra hallani őket. Az egészet úgy lehet leírni, mintha el se váltunk volna. Akár csak két régi barát, akik bumm, egyszer csak véletlenül egymásba futnak. Aztán filmszakadás, gondolat teleportálás, és már gőzünk sincs, hogy hol tartottunk addig. Nagyon is éljük ezt a bandát, hát még a dalaikat. Egyszerűen, már-már félelmetesen tökéletesek, wetwow (...)

 ---

5. Fickle Friends (Brooklyn, Cry Baby)

2016 és az indie-pop még mindig tart. Bár igaz agyon van már használva, túl is van játszva meg értékelve. Sokan pl. beleállnak, mert csak. De ha tényleg olyat akarunk, ami nevéhez hű, ami nem senkiháziak kezében van, és nem csak azt az érzést kelti bennünk, hogy él, virul ez az egész intézmény, hanem tényleg, megfogható, akkor a brightoni barátokat nekünk találták ki. Akik pont úgy szakmázzák autentikusan, retrosan, discosan, fülbemászóan, ahogyan azt senki más egy ideje már. Natti hangja tiszta arany, feelgood himnuszok mindenhol, az FF is a legcsokósabb bandánk evör (...)

 ---

4. CHINAH (Colder, Never The Same)

Az összes eddig és még fel nem sorolt együttes közül ezért fáj a legjobban a szívünk. Azért is, mert ennyi kiváló daldarab után még mindig ott tartunk velük kapcsolatban, hogy sehol, még a legeslegelején. Akkor, amikor megalakultak. Talán egy másik életben, világban ez másképp lenne már, mindent vinnének, jajde híresek lennének, ehelyett most itt kell dániából jöttemezni őket meg bemutatni. Északi zenénél csak egy szólt jobban az idén, de darkosságban, túlvilági jóságban, kisugárzásban ez bárkire és bármire köröket ver. Ismerjük meg hát, ideje lenne (...)

9. Glades (Speechless, I Want You So Bad)

Nem igazán emlékszünk arra, hogy honnan jött vagy vajon miért is, de kábé mindenért meg tudunk őrülni, ha annak van valami, akár egy kicsi is, kötődése Új-Zélandhoz vagy Ausztráliához. Tényleg akármi, ha ott történt, ha ott találták, ha éppen ott zenélték össze. Ez utóbbira persze különösen nagy figyelmet fordítunk, de szerencsére a kiwik ebben is élenjárók. Ezekkel az olykor életigenlő, olykor ártalmatlan, de tökre természetes muzsikáikkal, mint amilyeneket (lásd ep) a következő sydney székhelyű trió is adott nekünk az idén. Hajrá aussiek. 

 ---

8. Vallis Alps (Fading)

Három szóval: eksztatikus, festményszerű, nosztalgikus. És ha a zenéket filmekben mérnék, akkor ezek az Interstellarnak felelnének meg. Ahogy a csillagok közé lő fel és érzed úgy magad tőle, mint ha a fekete lyuk közeli bolygóra parkoltak volna le, amikor az idő csak megy, megy, és megy, hogy nem is tudod, mert gőzöd sincs róla. Na, valami ilyesmi élményt ad ez a 2016-ban legjobb férfi-női duó címét elnyerő VA zenei feelingje. Ami szerencsére tavaly óta semmit nem kopott. Mi meg csak örülhetünk ennek, meg hogy a szél összefújta őket valahol valamikor (...)

 ---

7. Aquilo (You Won't Know Where You Stand, Sorry)

Ha tehetnénk, elmondanánk mindennek ezt a húsz tizenhatot. De tudjátok mit, nem tesszük. Miközben az is tiszta, hogy az új év se fog egyik napról a másikra változást hozni. Ahhoz kellünk mi is, mások is, a következő lépést senki nem lépi meg helyettünk. A sorsnak egyszerűen be kell mutatni, elnézéseket pedig nem kell kérni érte. Csak menni, előre és tovább. Meg hallgatni sok ilyet, ezt a londoni párost, akikkel idén a lehető legjobb volt magára hagyni az életet. Utánuk valahogy mindig elviselhetőbb volt létezni. Picit, de az a pici is mekkorát jelentett olykor (...)

12. Södra Station (Glad da, 5000 Volt)

Fel lehet kötni, mert ez még csak a kezdet, és lesz bőven alkalom megismerni közelebbről az északról érkező előadókat, és zenéiket. Ami azért nekünk is megmagyarázhatatlan, mert egy éve még ezt nem láttuk előre jönni. De a dánok, norvégok, és nem utolsó sorban a svédek, annyi-annyi minőségi pluszt tettek le a zenepalettára, hogy ember legyen a talpán, aki csak úgy élből kikerüli őket. Ebben a svéd trióban például azt komáljuk a legjobban, hogy sok-sok tesóval, kollégával szemben nem angolul énekelnek. Nyilván nem csak azért királyok, de a dalaik beszéljenek helyettünk (...) 

 ---

11. K.I.D (Errors, Taker)

Mi mást is vártunk azoktól, akik miatt érdemes volt zeneblogot nyitni tavaly. Hát évzenéket megint. Ők a K.I.D, akik már akkor és azóta is (de jó ezt leírni) a legérdekfeszítőbb gócpontját képviselik a zeneéletnek. Ezzel a kézműves, low budget/lo-fi garázspoppal, ami egyszerűen hiánycikk lett már a piacon. Nem csak a Torontoin, hanem mindenhol. Főként így, ilyen közvetlenül, szomszédiasan, külvárosian előadva, ahogy azt Kara és Bobby tudja. A mindennapokat átadva, mintha azok csak a mieink lennének. Olyan melankólikusan, de közben meg da da da da taker taker (...)

 ---

10. Off Bloom (Love To Hate It, Orchid)

MØ te vagy? Nem? Nem. Pedig akár ő is lehetne, ahogy együttest alakít, vagy csak tag lesz valamelyik újonnan alakult dán formációban. Viszont erről szó sincs, az Off Bloom maximum hangulatában, stílusában, és legfeljebb származási helyében azonos, közös az idei évben egyébként nagyot ment énekesnővel (akinek lehet vagy eltitkolt testvére, who knows). Persze a dán trió se nagyon panaszkodhat, a belépői évük ellenére bejött nekik is az élet zenei téren. Dalaikban ott is van az a különös izgága, vibráló faktor, messziről jött tényező, ami majdnem minden északiban, és amiért annyira szeretjük is ezeket a bandákat (...)