a zene is változik, velünk együtt. és talán annyira, hogy aztán évekkel később már rá sem ismerünk. arra, ami volt valójában, mindig is meghatározta, vagy szerves része volt, hozzátartozott. de ahogy az embereket, úgy a zenéket - az emberek által - is új hatások, impulzusok érik. minden előadó, művész szeretne valami többet, valami újat, valami mást kihámozni az adott stílusból, amiben ő utazik, mert sajátjának tekinti, ott tud igazán kiteljesedni, kifejezni magát igazán azon keresztül, az által.
és ez most csak azért írtam le, mert éppen a következő előadók, és legújabb daluk kapcsán olvastam egy ilyen gondolatokat ébresztő bejegyzést, ahol pont azon merengtek, mégis milyen jó a műfajsokszínűség. vagy lehet ezt már csak én teszem mellé. a lényeg viszont az, hogy tegyük sorba, hallgassunk meg egymás után egy weekndt, és egy abhi/dijont, aztán ott is a válasz.
a különbség persze nem radikális, szembeszökő, ez is r&b, az is r&b. csak picit másképp. amivel semmi baj nincs. megélnek. és mindkettőt lehet szeretni. úgy, ahogyan sajátosan, egyedien, más oldaláról fogják, közelítik meg a műfajt. de ez is benne a szép, hogy meg lehet ezt ejteni, és vannak, akik ezzel tudnak élni. az often meg pont olyan, ami nem siet, egyáltalán nem füstös, érzelmes, darkos, hanem inkább hangulatos, smooth, állati jó nosztalgikus r&b darab. olyan éppen, right now, a pillanatnak élő zene. legyen is.