NPZN

Public - 4Her

2016\12\02

dalok, aminek még bejöhet az élet, de most egyelőre az új rolling stones album elhappolja előlük a showt. nyilván nincs itt semmi látnivaló meg meglepetés, hiszen a következő banda ismertsége nem olyan számottevő. be is kell vallanunk, mi se voltunk képben annyira - akár a fent említett együttessel összemérve - róluk, belőlük, de igazából csak a nagy bumm, a kiugrás várat magára az esetükben, aztán onnan már ugye minden jönne magától. és a helyzet az, hogy a minap az internetekbe is megjelent legújabb daluk már valami olyasmi, amivel lehet hencegni, szétosztani, nem mintha a korábbiakkal bármiféle baj is lett volna.

viszont a 4Her simán elmondhatja magáról, hogy ebben az uborkaszezonban, amikor már majdnem mindenki ellőtte a puskaporát, annak nagy részét, és vár még a csattanóra, akkor be tud kopogtatni, meg hónapot kezdeni. ami már csak azért is hatalmas dolog, hiszen idén több ilyen már nem lesz. az utolsó havi alapozást tehát velük kezdjük el, ők löknek meg, adnak muníciót, hogy mindjárt vége, ezt már kisujjból is megcsináljuk. de tudjátok mit, a legviccesebb az egészben az, hogy nem csak azért mondjuk, mert ez van, hanem, mert a 4Her pont ilyen kaliberű.

így a vége elején egy üde színfolt, ami nem akar több lenni. ráadásként is lenne létjogosultsága, tudna mit kezdeni a helyzettel, viszont amondóak vagyunk, hogy nem is jöhetett volna ennél jobbkor. ahogy elengedi a kezed, határtalanságot sugározva, miközben nem talál fel semmit, amit eddig ne találtak volna. nagyon indie pop/rock az irány, kellemesen, áradóan, de egyáltalán nem tolakodóan. csak szeretni lehet, és igazából nincs is más hátra, csak szorítani nekik, a Publicnak, hogy ne vonuljanak vissza nicorosbergesen, hanem szakmázzák tovább, ha van ott még, ahonnan ez jött. 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása