már csak pár óra van vissza ebből a hónapból, a kilencedikből az évben, amit nem is tölthetnénk annál jobban, mint hogy visszajátsszuk azokat a dalokat, amik velünk voltak jóban és rosszban. vannak is vagy harmincan: számomra oly kedvesek, csókosak, visszatérők, debütálok, előadók, együttesek. ergó…
a minap megjelent új dalukat hallva jutott eszembe, hogy ők még be se lettek mutatva sajnos, pedig húsz tizenhat egyik legtehetségesebb bandái között foglalnak előkelő helyet. szóval a rövid távú célokat lehet is lesöpörni az asztalról, mert ha így folytatják, miért ne tennék, akkor az aussie brigád…