tizennyolc évesen? elképesztő. picit irigy is vagyok. de most nem arra, hogy ennyi idősen teszik, megtehetik, mert van tehetségük, bátorságuk, satöbbi. hanem, hogy van valami, amibe kapaszkodhatnak, ez az életük, tudják jól, és megosztják, kiterítik az asztalra. nekem akkor, akkoriban halványlila…

így van ez, ha egy üzlet beindul. a stafétabotot az indie-pop-rock vonaton, ahol nincsen fék, most egy kaliforniai banda veszi át. a 3 tagot számláló armors, akiknek a neve sokat eddig nem mondott, de innen volt szép nyerni. és meg is nyertek maguknak. annak jóllehet nem néztem utána milyen út áll…

a zene világnapjáról lévén szó senkit sem szeretnénk az út szélén hagyni, szóval most jöjjön is valami olyan, amiből eddig elég kevés volt az oldalon. legyen hát (indie) rock, döntöttem. ami azért tényleg tudhat valamit, nem csak érdekből van itt, kapott posztot, mert ahogy azt a new yorki duó…

már csak pár óra van vissza ebből a hónapból, a kilencedikből az évben, amit nem is tölthetnénk annál jobban, mint hogy visszajátsszuk azokat a dalokat, amik velünk voltak jóban és rosszban. vannak is vagy harmincan: számomra oly kedvesek, csókosak, visszatérők, debütálok, előadók, együttesek. ergó…

a minap megjelent új dalukat hallva jutott eszembe, hogy ők még be se lettek mutatva sajnos, pedig húsz tizenhat egyik legtehetségesebb bandái között foglalnak előkelő helyet. szóval a rövid távú célokat lehet is lesöpörni az asztalról, mert ha így folytatják, miért ne tennék, akkor az aussie brigád…