dalok, amikhez a klip vezetett el. nem pedig fordítva. van is ez így, szokott, és igazából semmi rossz nincs benne. lehet persze, azt mondják, a videóklip készítés már nem menő, sokat nem oszt, nem is szoroz. viszont, amikor például a hallucinating képsorait nézzük, akkor azért valahogy nem bánjuk, hogy elkészült, elkészülhetett egyáltalán.

mi mindenképpen azon is az oldalon állunk, ahhoz a táborhoz tartozunk, akik tökre élvezik, ha egy jó dalhoz még jobb klip párosul. sőt, ha a látottakbók indulunk ki, meg a fent leírtakból, akkor enélkül lehet talán meg se találtuk volna soha a legújabb elohim muzsikát. pedig aztán egy régi ismerősről van szó, akitől olyan szenzációs indiepop slágereket köszönhetünk eddig, mint pl. a Xanax, a Pigments, a Sensations, a Bridge and the Wall, ja és a She talks too much, hogyan is felejthetnénk ki a sorból. 

akik pedig esetleg ki vagy lemaradtak volna, nem árt tudni, hogy a tigris maszkos előadó művész zenéi igazi csemegék a kortárs zenevilágban, akár a régebbiekről, akár a legújabbról is van szó éppen. a hallucinating is egy egyedi alt. vállalkozás, és elohim feeling a javából. de azért azt is jól mutatja, hogy rengeteg lehetőség van ott még, amik jönnek, elő is kerülnek dalról-dalra. nincs is nagyon két ugyanolyan. megy a színezgetés konstans, a hallucinating többek között a mariachi bandával és zenei epizóddal kavarja fel a megszokott elektropop állóvizet. 

a klip pedig? ahogy azt már az első bekezdésben is elkotyogtuk, hiperszuper. amihez úgy néz ki, hogy a Wes Anderson és Sofia Coppola művek szolgáltak alapjául. talán a rendező megan park elég sokat nézhette is őket, ha éppen tőle jött az ötlet. de az biztos, hogy a terrakotta színű hálószobák és virágos tapéták között álmodozó kislány lopja el a showt benne. bár így is akarhatták, sikerült is nekik. irtó aranyos, a mariachi bandára való danszolása, a medencézés is mosolyra húzta el a szánk szélét, de már az elején az ezüst tálcán érkező bögre tejbe kortyolástól is teljesen elcsábultunk. na de a többit már nem áruljuk el. nézegessük, nagyon jópofa. 

jelige: egy kislánnyal mindent el lehet adni. 

dalok, amikből jöhetne minden hétre, de akár minden napra is egy. rutinszerűen, nem modorosan, csak ahogy adja, jól érzi magát, és aztán te is tőle. a poolclvb legújabb szerzeményére pont ilyen, meg olyan, hogy rád tukmálja az életet, mikor már éppen addig-addig-addig lenne eleged az egészből. gombákat ad, amit felszedhetsz, cheateket a hétköznapokhoz, azok túléléséhez folytatott harcban. meg baromira felpumpál, mielőtt még teljesen leeresztenél.

több is egy energiaitalnál vagy szeletnél. a kávéról nem is beszélve. hatalmas találat, komolyan ezek után, ki emlékszik arra már mi volt három perccel és negyven másodperccel ezelőtt. csupa pozitív energia árad belőle, rád, ránk, csak imádni lehet. igazi hangulatmegmentő, annak ellenére is, hogy a végeredmény, ami a sydney producer, Poolclvb konyhájában lett kifőzve, klasszikus és egyszerű kivitelű, elrendezésű daldarab.

ez a  you give me love. hamisítatlan örökzöld house vokál teljesítménnyel, nosztalgikus (azok a 90-es évek) érzésekkel kollaborálva. az ausztrált i nyarat elhozva neked, egyúttal az itt regnáló november végit lemondatva. legyen is tánc, bár azt se kell mondani neki nagyon. adja azt is, ahogy a szerelmet, az energiát, az életet. miközben nem kér cserébe, helyette semmit. szumma, garantált dallamtapadás időmilliomosoknak, és csak ügyesen a lejátszó gombbal: egy hallgatás az itt nem hallgatás. mi szóltunk.

dalok, amiktől csak még jobban várjuk a következő évet. gyere is 2017. már csak az idei miatt is, amiből bőven elég volt ennyi, meg hát ott van az nem elhanyagolható szempont, hogy alig kezdődik el, és máris az ölünkbe pottyan az új the xx album. nyilván nem váratlanul, tudjuk is mire várunk, a harmadik korongra tőlük, igazi indiepop slágerekkel, de azért az i see you felvezetője, trailere dalban így is fejbe kólintott.

az on hold ugyanis olyan mintha csak tegnap lett volna öt éve. nem is felejtett el szakmázni a londoni trió, egy cseppet se, ezért is szeretjük őket nagyon. hangmintázás (hall&oates), lebilincselő hangulat, meg azok a tökéletes vokálok. és akkor hol lehet jelentkezni időgép tesztelésre, ott vagyunk már?

január 13 az időpont. írjuk is fel, mert így év még nem kezdett, ahogy a következő fog. az elvárások nyilván magasba röpködnek, meg elfogultságból is akad csomó, de erről most csak is az on hold tehet. ami bepókhálózza az agyunkat, elszédít, meg költözteti a gondolatainkat egy másik helyre, mintha nem is lennének. minimalista chill attitűd, sőt már klip is készült mellé. on hold. xx.

dalok, amik biztosan nem érkeznek rossz helyről. pláne, ha az előadót, előadókat úgy hívják, hogy Noréll. akik bár az idén mutatkoztak be, debütáltak, de nem kellett nekik sok, vagy több, mert egyúttal, első nekifutásra fel is rakták magukat a zenetérképre a Howl című dalukkal. és persze, ha egy üzlet beindul, márpedig beindult, akkor pár hónappal később rákontráztak még egy slágerrel, ami a The Great Escape volt, és ami ugyancsak nem ment mellé. fülekre talált, szerettük is, ezt is, azt is, szóval mi van hátra, jött a harmadik single a sorban a minap, és ki nem találjátok, hogy milyen lett.

jó, naná. de igazából mi mást is várnánk az év egyik legjobb debüt és egyébként is bandájától. ami titulust most már senki nem veheti el tőlük. háromból három az háromból három. nem is kell túlragozni, megmagyarázni a bizonyítványt, az északi zeneélet csúcs, velük együtt meg általuk. ordibáljuk, üvöltsük is a nevét, szét, szanaszét, világgá és messzebb. ahogy arra a damage done dalszövegében is szerepel. ergó a legújabb noréll dalban, ami azért megint kicsit más lett, mint a korábbiak. viszont ez egyáltalán nem baj, sőt, ez a fajta kísérletezős zene nekünk nagyon fekszik.

valahol persze a lelke mélyén mindegyik szintipop, de behatárolni nehéz dió. még szerencse, hogy megszeretni annál könnyebb. mert bármit is talál ki a koppenhágai trió, abban nagyítóval kell keresni a hibát. kísérleti faktora és bája mellett egyben hangzatos, friss, és pengeéles. a legutóbbi talán még mindig Marie Louise hangjának tudható be, azok a szívek, amit megunni száz élet is kevés lenne.

az irány nyilván maradt skandipop, viszont teljesen új, más, mint azok, amik onnan esnek be, vagy csak az eddigi dalaik ugye. pergő, lüktető, dinamikus, utánozhatatlan és fertőző a damage done. egyben rádiókész. rádiókészebb például a howlnál, de a the great escapenél azért nem. ettől még lenne létjogosultsága frekvenciákon szörfölni, de ha nem is teszi majd meg, hát megtartjuk magunknak, és hallgatjuk rongyosra, végtelenítve. bandcrush húsztizenhat, a Noréll támogatásában.