azt már kitárgyaltuk korábban, hogy a spanyol előadó igazából bármit csinál, meg akármit csinálhat, mert mi minden körülmények között vevők vagyunk/leszünk arra. de nagyon. a legújabb dalát (poszt) is kikapcsolni, befejezni, félretenni igazán nehéz feladat. túl pop done right, szabadjára engedi a gondolatokat, meg túlságosan lebilincselő. amihez most még egy klip is készült. kicsit nem hétköznapi-féle, de hát ez sofi de la torre, avagy a név kötelez. van itt kép a képben, feliratok, las palmas, maga az alkotó, és minden más olyan, amiért nem csak hallgatni érdemes majd ezek után, hanem nézni is akár. another. not me. i'm done.
Aquilo - You Won't Know Where You Stand
a dalok, amik nem jönnek házhoz. legalábbis nem emlékszünk rájuk, hogy mikor kerültek oda, kopogtak be egyáltalán. de mégis velünk vannak, mintha mindig is velünk lettek volna. és ez talán nem csak a dalokra húzható fel, hanem az előadókra is igaz. lásd az Aquilot, akikről tényleg nincs semmi emlékképünk arról, mikor is kerültek a rivaldafényünkbe. de azóta is csókósok, családnak számítanak már, nagyszínpad, kiknek minden rezdülésüket nagy érdeklődéssel, figyelemmel kísérjük.
ahogy azt is, hogy hamarosan ep-t adnak ki, - a legújabb facebook posztjuk is erre utal. valahol ideje is volt már, és valahol szükséges is bemutatni őket, a kortárs chillpop legmarkánsabb képviselőit. ezt a két srácot, akik ha kell letekerik a hangerőt, odaülnek a zongorához, és picit halkan, csendesen dalolásznak erről-arról. máskor pedig képesek olyan dalt is készíteni, ami teljesen rádiókész/barát, ahogy azt kell, mint a good girl volt, és azóta se hallottam vissza egyik frekvenciáról, sajnos.
nyílt titok, nagyon bírom a londoni párost. az említett daldarabot a tavalyi év egyik legjobb zenéjeként tartok számon, és ha így folytatják, akkor az idei végi listázást sem ússzák meg. márpedig a várható ep, plusz az eddig húsz tizenhatban megjelentek (pl. sorry, silhouette) alapján erre elég nagy esély mutatkozik. de ha nem akarok annyira messze vagy előre menni, elég csak a minap közzétett friss szerzeményt közelebbről megismerni. és máris minden egycsapásra világos lesz.
ezt nevezik potenciálnak. ezt nevezik valami nem e világinak. gyönyörűnek, mesésnek, egy olyan álomnak, amiből soha sem szeretnél felébredni, meg nem is akarod, hogy felébresszenek. pure gold. ha nem hallom, nem hiszem el. gyertek még, csináljátok, bűvöljetek, eresszetek le, öleljetek meg, facsarjátok ki belőlem mindazt, ami nem kell vagy fontos. #élőzésekbe.
Lewis Del Mar - Loud(y)
a minap még pont banks legújabb albumát kóstolgattam, de egyszerűen nincs megállás, nehéz ez a szakma, menni is kell tovább, nincs is semmi látnivaló. annál több hallgatnivaló. most éppen - a sokak szerint - az év egyik nagy felfedezett duójának tekinthető lewis del mar lesz a soros, a következő a playlistben. amit és akiktől. ergó nem gondolkodták túl a fiúk az első nagyalbum elnevezését. szóval így keressétek, ha keresnétek.
és tökre elhiszem, naiv vagyok lehet, hogy fogjátok is. de az is lehet, hogy nem. mármint ez utóbbira több tétet raknék. már csak azért is, mert itt itthon túl karakteridegen a szakmázás ebbéli válfaja, amit ők művelnek. plusz látva a zenefogyasztási szokásokat: azon belül is nem a mennyiséget, vagy a minőséget, inkább a milyenséget. hát úgy sok jóra ebben az országban nem számíthatnak eladás/lejátszások tekintetében.
pedig a folkpop régen volt ilyen karcos, masszív, energiadús. meg főként friss, új, kreatív. és ha pár poszttal ezelőtt azért szerettem a smith & thellt, mert őszinte folkpopot tolnak, akkor ezeket a srácokat azért kell körberajongani, mert pont nem azt, az ellenkezőjét csinálják. kicsit olyan, mintha valami más fordulatot, szélirányt vettek volna a stílusnak. van benne egy kis hazai íz, megannyi gitár/dobjáték, nyakon öntve folk érzéssel.
bár igazából nem pop. de nem is folk. valahol mindkettő. és egyik se. de who cares. hiszen ott van benne az a falatnyi genre innováció, újdonság, és érdekes, fura érzés (kimondom: egyedi), ami csak nem hagy nyugodtan. neki kell állni annak az albumnak, nincs mese, ki tudja mit tartogat még a tarsolyában a nyc-i duó. a loud(y) bitang jó kezdés.a klip pedig hozzá, hát, magam sem forgathattam volna ennél szebbet. élem a képkockákat, akarom is látni még-még. fuuuuuck.
GIA KOKA - Come Pick Me Up
ha te azt mondod október, ősz, hideg, eső, meg ilyenek, akkor én hogy come pick me up. nem tényleg, szó szerint, hanem csupán a pillanatnyi időjáráshoz és hangulathoz tökéletesen passzoló új gia koka dalt hívják így, amit szépen lehet ajánlani a napi friss megjelenések, premierek közül. és hát ajánlom is. őt, giga kokat, aki olyan nekem, mintha a női eden lenne pepitába, aki még ennek fejébe állati jól szól a fülesben. egyelőre letehetetlen az este előszobájában a legújabb dala. mintha minden neki is kedvezne, egy rossz szót nem tudok szólni rá. miközben nem dob az üveggolyón hatost. future, elektro, r&b, pop, és akkor felsoroltam azt, amit bárki meg tudna és kiolvasott belőle egy hallgatás után. de nincs ezzel baj, legalább ti is megtettétek. levegős, valami, end of story.
RALPH - Something More (MV)
most van az a pillanat, amikor annyira nem hálás feladat zenebloggerkedni, tele is a padlás a új dalokkal. de mivel az npzn fiatal, előtte áll az egész élet, és fényes jövő, így nagyon nem rezelünk be, kekszeljük össze magunkat, csak várjuk a holnapot, hogy az mit hozhat még/majd. talán valami többet. valami egészen mást? ahogy azt RALPH is énekli húsz tizenhat egyik legévzenegyanúsabb dalában, ami aztán a minap videoklippel gazdagodott. ezt is lehet fentebb megtekinteni. egyszer minden kiderül, addig meg hahahaha.