a zene világnapjáról lévén szó senkit sem szeretnénk az út szélén hagyni, szóval most jöjjön is valami olyan, amiből eddig elég kevés volt az oldalon. legyen hát (indie) rock, döntöttem. ami azért tényleg tudhat valamit, nem csak érdekből van itt, kapott posztot, mert ahogy azt a new yorki duó második belépője is tök faszán alátámasztja, el lehet ezt adni, akár nekem is, akinek nem játszótere alapjáraton az ilyen hallgatás. 

de úgy, hogy azt érzed tőle, mintha csak a maaron 5-t kereszteznénk az awolnationnal. ami nem csoda, de nem is feltétlenül baj. igazi kóstolgatós, szemtelen, de iszonyú catchy a maga nemében. hónapot kezdeni vele se nagy bűn, bár lezárni is jó volt. még szeptemberről maradt vissza, de egyáltalán nem az a tucatdarab Tye James and Jon Buscema külön(c)projektje. daráljuk is, csapassuk, zúzunk rá, még egyet utoljára az idén, mert holnap már ősz.

oké, a szeptembernek még közel sem főtt le. mert a zene az már csak zene, olyanokkal, mint ez, amit senki nem láthatott előre jönni. és ahogy napokkal ezelőtt a pronoun belépőjétől volt hangos a világháló, úgy jött-látott és győzött a ppsy pwr is az első dalával. szóval mondhatni eléggé irtó jóság mostanában to update lenni ilyen téren. 

még akkor is, ha a mostani debütről elég keveset tudunk, vagy még annyit se. de a cocaine girlst ez cseppet sem zavarja, meg engem se, ha hallgatom. mert nyilván hallgatom, nincs kérdés. húsztizenhat, igazi k.i.d-pótló, már annyira nem is hiányoznak.

viszont a cocaine girls harcossága már nagyon hiányzott. a kontrasztot is nagyon élem benne és vele. mert végre egy olyan projekt, ami egyszerre tökös, nyers hús és rágógumi keveréke. de ritka fincsi tud lenni. az is. meg so smart, ahogy meg van csinálva. tökéletes.

addig meg, amíg ki nem derül valami egészen biztos róluk, hát addig csak annyit tudunk tenni, hogy újra és újra meghallgatjuk. habár mást el se tudnék képzelni.