dalok, amik nagyon emlékeztetnek valamire vagy valakire sorozatunk legújabb részében plaza kap helyet. akinek legújabb szerzeménye első hallásra pont olyan élményt ad, mint amikor jó pár éve szembejött velünk egy tökre titokzatos előadó weeknd névvel.
és bár a personal nem szól annyira füstösen, darkosan, ahogy a korábbi, akkori abel tesfaye slágerek, viszont a párhuzam így is ül. sőt, a két előadó ugyancsak kanada zeneexportja a világzenepiacra.
egy biztos, ha szerettük a régi weeknd-et (a legeslegjobb) azért érdemes esélyt adni ennek, ha meg csak akarunk egy igazi r&b-t hallgatni, akkor is ez legyen az. nyilván a kettő nem zárja ki egymást. irány a plaza, az alternatív univerzuma: a personal, a késő éjszakák himnusza.
u.i.: minél többet hallgatjuk, annál nagyobb késztetést érzünk arra, hogy a house of balloonst betegyük a lejátszóba. de tudjátok mit, nem és nem, mert itt van nekünk ő, minek is az, ami volt. ez a jelen.
dalok, amiket nem kell várni úgy, mint a messiást, hogy legyen benne valami egyediség, különlegesség. mert ott mindig akad, a következő előadóművészünk pedig már csak ilyen, aki mindig olyat tesz le az asztalra, amivel ellopja a showt. mint pl. verstappen a brazil nagydíjon legutóbb. aztán nem ő nyerte, de akkorát ment, hogy mégis ő nyerte a szemünkben. és persze mondhatod, hogy egy idő után ez a megszokott megszokatlanság unalmassá válhat, oké, de csak akkor, ha az illetőt nem TĀLĀ-nak hívják.
kinek zenéi újra és újra, időről-időre képesek valami pluszt adni. tele van ötletekkel, meglepetésekkel, fúziókkal, amik a kiszámítható, várható faktor ellenére is meg tudnak találni. ahogy az a talk 2 me-ra is éppúgy igaz. ez pontosan ő, csak az övé. mintha le lenne szignózva, mert ilyen multikulti stílus a zeneiparban tényleg nagyon kevés van. nagyítóval kell keresni, vagy nem is, elégedjünk meg azzal, amit neki és tőle köszönhetünk. egy hónap múlva pedig akár többet is, hiszen megjelenik az új ep-je Zāl címmel, aminek felvezetése, filmes szlenggel élve: a trailere ez a dal.
és nem is kell ennél több. elég hiperszuper ahhoz a talk 2 me, hogy kötelező hallgatnivaló legyen majd az december elején az a korong. szerencsére nem is akart más lenni, ment el más irányba az énekesnő. tartotta magát ahhoz, és csinálta azt, amiért szeretjük. keverni, kavarni, mixelni a brit tánczenét a keleti érzéssel. ez utóbbi nem is véletlenül üti fel fejét a dalaiban, hiszen az iráni édesapa zenéit hallgatva nőtt fel. ez pedig szépen vissza is köszön nála. a legnagyobb örömünkre. már mint annak legalábbis, aki szereti a hasonlót, ha kicsit meg van ügyeskedve, bolondítva a műfaj. ettől is válik kulturálisan, globálisan ritka zenei csemegévé. meg arannyá, ahogy azt TĀLĀ név is jelenti egyben.
dalok, amik útlevélként is jól működnek. azzal, ahogy a fülbe jutástól számított pár másodpercen belül egyből utazással kecsegtetnek. de nem is stockholmig oda-vissza hagynak repíteni, hanem tényleg bárhova elvisznek, ahova csak szeretnének. na a következő együttes dalai meg pont egy ilyen tipikus megállíthatatlan kisugárzással, határtalansággal vannak megáldva. de valahol ezért is szeretjük, figyeljük meg már egy ideje őket, és vesszük górcső alá most, ez esetben is, a legújabb dalukat.
és nincs kérdés, erre is befizetünk. a picit sablonos cím meg senkit ne ijesszen el, a shooting stars olyan, mint egy titkos fegyver, ami egyáltalán nem hagyja lehúzni a szád szélét. sőt, akár csak az imperfections, vagy a chemistry szárnyakat ad, belül rendbe, összerak, - és nem csak éjjel. mondjuk nem is az a féle, aki túl sokat képzel magáról, akar modorosan rád telepedni. annál sokkal vonzóbb, földhözragadtabb, és a szívét-lelkét teszi ki, tárja ki eléd. egyszerűen nagyszerű, nagyot mondások és zenei flancok, csiribi- csiribá nélkül meséli el milyen ez a popzene.
úgy, ahogyan azt ezek a londoni lányok-fiúk teszik meg. akik tehát nem északról jöttek, bármennyire is meg voltunk győződve arról az első találkozások után. és hisszük továbbra is, hogy akár onnan is jöhetne, mert meg van benne az az emberméretű melegség, szelídség, ami olykor a svéd zenékre igaz. de nem. ami viszont igen, hogy ha a shooting starst meghallgatod, utána egy kicsit minden jobb lesz, cserkészbecsszó. menjünk, hagyjuk is magára az életet, a végállomás a csillagos ég. jöhetnek a szívek.
dalok, amikhez nem a fifa 17 vezetett el, de akár vezethetett volna az is. miután ott csücsül a soundtracken, és minden bizonnyal befigyel két meccs között, vagy az átigazolások alatt. ami azért meg kell hagyni, nem rossz hype, mármint szereplés gyanánt. így nem is egy-kettő ember írhatta ki magából, ha még nem tette, hogy 'fifa brought me here'. viszont ennél is nagyobb dolog, hogy megismerhették a zenészt, a dalait, olyanok, akik eddig nem, és vitték hírét, megosztották, pedig ez az előadói sztori se tegnap kezdődött el.
persze, ha valaki egy éve azt mondja, mikor már biztosak voltunk benne, hogy a sk1n 2015 egyik legjobb dala, akkor talán mégis hitetlenkedtünk volna egy csöppet, hogy ez megtörténhet vele, de mégis most csak nagyon örülni lehet az énekesnek, mert annyira megérdemli. számtalan kiváló alkotás után tehát megérkezett. a kis hal nagy lett, irány a következő generáció, a nagy dobás, amit Huntarnak neveznek. és valahol irigykedek is azokra, akik csak most kezdik felfedezni maguknak, tök jó utazás lesz a számukra, hogy honnan hova jutott, meg egyáltalán milyen slágergyanús dalokat szerzett a dél-londoni aranyifjú.
majd elérkezvén az idei évre, amikor az olyan dalok, mint a blindspot, és a 4am mellett, után megszületett ez az anyway. ami úgy csodálatos, ahogy van. könnyű szeretni, még könnyebb belehabarodni. a tehetség az valahol itt is kezdődik el. csodálatos, fényes, és lélegzetelállító, egy szebb világban már a rádiókból folyna ki. de jobb később, mint soha alapon talán mindenki megtalálja magának most már, ezt különös r&b dream/elektropopot, - de nem csak ezt kizárólag Lewis Moklertől.
amit rendhagyóan nem egy videóval, hanem kettővel közlünk. a ráadás a folytatás mögött a szám akusztikus előadását rejti. és jól teszitek, ha annak is mentek utána, mert a kiváló dal ismérve, hogy élőben is teszi a dolgát, megmutatja miért olyan kiváló. és az anyway ilyen. eskü.
dalok, amik jókor voltak jó helyen. mert jöhet az ősz, minket már nem talál meg. helyzetjelentés: a melegben teát szürcsölve bentről kémleljük a kinti helyzetet, ami van. és esély sincs a változásra, a kimozdulásra. pláne úgy, hogy partnerünk is lett ebben, aki nem engedi el a kezünket. ragasztóba ültet és azt súgja, maradjunk, így sokkal elviselhetőbb, élhetőbb is lesz a látvány, ahogy szemetel az eső megállás nélkül és a fák ágait mozgatja szét a szél.
pontosan ehhez az időjáráshoz is dukál a Strandels zenéje. ilyen aláfestés jelleggel, a mozizás mellé, ami lehet máshogy, körülmények között nem tudna így sallangmentesen bekopogtatni. lásd ellenkező esetben, védőitalnak lehet közel sem lenne ennyire hatásos az egész. oké, erre majd még pár hó múlva visszatérünk, és teszünk rá kísérletet, de egyelőre cudar, szeszélyes, és borongós hétvégékhez bőven elég a szimplasága és szerethetősége.
mindamellett a finomsága. ahogy azt a zenész testvérpár: Sixten és Tova Strandell szakérti a most éppen nem kevés hóval megáldott stockholmból. amolyan indie folk stílusban, country érzéssel megtámadva. első fülre talán arra a Smith & Thellre emlékeztetnek, akikkel már foglalkoztunk itt a blogon a legújabb daluk kapcsán, és akik ugyancsak svédek. ergó, úgy néz ki, van ott valami a levegőben, amitől ennyire gyerekjáték hasonló jóféle, ízléses, kellemes folk dalokat készíteni. mit is tehetnénk, várjuk a következőt. akár tőlük is, mi biztosan ott leszünk. és helloszia időjárás.
